2015. július 18., szombat

Kritika #5 - Mennybéli Szerelem



 blog: (x)


A történet:
Cím: Valóban erről szól a történet, azonban én először olvasva egy nyáltól csöpögő, túlságosan is romantikus történetre gondoltam. Mindenesetre találó.
2/1.
Történetvezetés: Túl sok a párbeszéd és kidolgozatlanok. Kevés helyen van odaírva, hogyan mondta és mit csinált közben. Kevés a leírás és ha van is, akkor érdektelen eseményeket írsz le, mint például: a fürdés részletes menetét és azt, hogy 45 másodpercre tette a mikróba a tejet. Ezek teljesen lényegtelenek. Eléggé abszurd volt a főszereplő családjának a reakciója is. Nekem úgy tűnt, egyáltalán nem az ő hibája volt. Az, hogy magát okolja, az elfogadható, sőt, életszerű, de, hogy mindenki más is, mikor egyáltalán nem ő volt a hibás eléggé életszerűtlen. Értem én, hogy ez kellett ahhoz, hogy elinduljon a történet, de azért meg lehetett volna oldani életszerűbben is a szituációt. Az E/1 múlt idő megfelelően van alkalmazva. Az elején túl lassú volt a tempó, aztán már rögtön a megismerkedésük napján csókolóztak. Nem hiteles. Egyáltalán nem.
10/5.
Karakterek: Változatosak érdekesek.
5/5.
Helyesírás: Hát itt vannak problémák. A legnagyobb felháborodást a második fejezetben található „léci” okozta. Helyesen: légyszi. Emellett rengeteg elírás van és raghibát is találtam. A párbeszédek helyesírása is elég bajos. Ha a mondatot megtoldjuk azzal, hogy mit csinált közben vagy hogyan mondta, akkor nem teszünk pontot. Néhol pontot használsz a vessző helyett.
Például: „- Nem. Csak csörömpölést hallottam és lejöttem, mert nem tudtam, hogy te vagy az, vagy esetleg egy betörő. – mondta félig ásítva.” helyett „Nem, csak csörömpölést hallottam és lejöttem, mert nem tudtam, hogy te vagy az, vagy esetleg egy betörő - mondta félig ásítva.”
A másik nagy hiba: felszólító mondatok végére is pontot teszel, pedig felkiáltójelet kellene. Továbbá elég sokszor használod helytelenül a „?!” írásjelet. Ez elég speciális helyzetben kell használni, inkább kerüld el. Ajánlom, hogy keress magadnak egy bétát, aki átnézi a szöveget publikálás előtt.
10/5.  - a súlyos hibák miatt.
Fülszöveg: Túl hosszú és szerintem eléggé lapos is. Szerintem az elején a két karakter ismertetőjét kihagynám, azt megismerjük a „Szereplők” menüpontban.
2/1.
Össz: 29/17.

A kinézet:
Fejléc: Egyszerű, de nem rossz. A két karaktert közelebb tettem volna egymáshoz és több textúrát használtam volna, de szerintem így sem rossz. A cím betűtípusa és színe azonban nem tetszik. A fejléc háttere kicsit lilába hajlik, a szöveg viszont rózsaszín. Ez illik a blog többi részéhez, de a fejléchez nem. Rontja az összhatást. Egy érdekesebb betűtípussal jobban mutatna.
5/3.
Könyvborító: Szépen kidolgozott, igényes munka. A színvilága ugyan nem illik a bloghoz, de ezt elnézzük. Az előlapja egyszerű, de mégis nagyszerű. Nagyon szép!
5/5.
Modulok: A sorrend nem jó. A könyvborítót alulra tettem volna, hogy a fülszöveg legfelülre kerüljön, alá a menü, majd a fejezetek, stb. A menüből nagyon hiányoltam a „Fejezetek” menüpontot, de szerencsére lejebb megtaláltam az archívumot és így könnyebb volt olvasni. Egyébként minden fontos modul megvan.
2/1.
Háttér, betűszín: Engem zavar a sötét háttér, világos betű. Nagyon elfárad tőle a szemem. Szerintem cseréld meg, hogy világos alapon legyenek a sötét betűk, úgy jobb lenne.
2/1.
Trailer: Nagyon jó! Figyelemfelkeltő és érdekes. Remekül passzol a történethez, imádom! Még is egy valamit meg kell jegyeznem: nekem nem tetszik, hogy a szövegnek fekete a körvonala. Ezen kívűl minden szuper.
10/10.
Össz: 24/20.

 Remélem nem bántottalak meg és hasznodra válik a kritikám!
Ölel,


1 megjegyzés: