Sziasztok!
Ma egy ilyen cikk féleséget kellett készítenem holnapra suliban, és mivel nem vagyunk túl aktívak, gondoltam megosztom veletek is!
A mindennapi tapasztalat és egy pár kutatás is bizonyítja, hogy egyre kevesebb alkalommal veszünk kezünkbe könyvet, helyette az internet és a filmvilág került előtérbe.
Az olvasás megmozgatja az ember
agytekervényeit, fejleszti a szókincset, bepillantást enged más kúltúrákba,
bemutatja a világ különböző helyeit, javítja az emlékezetet és még sorolhatnám
a további előnyeit, de most nem teljesen ez a lényeg.
Sajnos a fiatalok nagy részét
teljesen hidegen hagyja az olvasás, mint kikapcsolódási lehetőség. Egyre több
helyen lehet hallani, hogy a gyerekek nem olvasnak, csak a számítógép világában
érzik jól magukat. Ezt alátámasztja egy angol felmérés, mely szerint ötből egy
fiatal sem kapott sohe még ajándékba könyvet, de akad olyan is, aki még egyszer
sem járt könyvtárban illetve könyvesboltban. Személy szerint én imádok
könyvtárakba járni, és általában, ha egy délutánra eltervezem programként, ott
ragadok órákra.
A mai fiatalok, akik szeretnek
olvasni, általában modern könyveket vesznek kezükbe (ezek közé sorolnám magamat
is), viszont még mindig akadnak olyanok is, akik a régi könyveket is kedvelik.
Ezek a könyvek általában nem nagyon kötnek le minket, tiniket. A mostani
könyveknél jobban bele tudjuk élni magunkat a főszereplők szemszögébe, főleg,
ha E/1-ben szólal meg a főhős.
Jelenleg az egyik leghíresebb
magyar ifjúsági írónő Leiner Laura, akinek könyvei nagyon elterjedtek a magyar
tinik köreiben. Lassan már mondhatjuk, hogy minden második lány (illetva már
találkoztam fiú olvasókkal is) olvasta műveit, legalábbis hallott már róluk.
Híresebb művei a Szent Johanna Gimi 8+1 részes könyvsorozata, az egyrészes
újévi regény, az Akkor szakítsunk!, a nyári fesztiválozós szintén egyrészes
Bábel és a még befejezetlen Bexi sorozat.
Külön megemlítenék még egy írót,
kedvencemet, John Green-t, aki egy amerikai bestseller író. Neki fő erénye a
stílusa. Könyveinek mindig van valami mélyebb mondanivalója. Híresebb művei a
Csillagainkban a hiba, mely egyben a legambiciózusabb, legszomorúbb és egyben
legkíméletlenebb regénye, Alaska nyomában, mely az egyik kedvencem, a
kalandokkal dús Papírvárosok, valamint a Katharine nyomában.
Kiemelném még pár további
kedvenc könyvemet, Simone Elkeles Tökéletes kémia sorozatát, Kody Keplinger The
DUFF című kömyvét, James Dashner Az útvesztő sorozatát, valamint Becca
Fitzpatrick Csitt, csitt sorozatát.
Számomra az olvasás kikapcsolódást, élményt, tapasztalatszerzést és
kilépést jelent ebből a rohanó világból. Sajnálom, hogy sokan nem tudják ezeket
átélni, átérezni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése